Bemutatkozás

„Isten, isten, vagy ISTEN?”

De vajon mit akarunk mi Istennel a 21. században…, amikor saját szemünkkel láthatjuk, Isten nem több mint öt betű. Minden más csak képzelet szülte illúzió, ember teremtette sár és szalmavakolat egy a félelmeinkből felépített, képzeletbeli fenséges szellem körül. – mondja a „felvilágosult” homo sapiens.

Vajon, a részletekben az ésszerűség, a törvényszerűség útját követő tudomány, hogyan tagadhatja a Mindenség ésszerűségét, tervszerűségét? 

Becsületesebb dolog lenne beismerni, jelenleg még nem tudjuk, netalán, elfelejtettük az egyetemes játékszabályokat. 

Isten léte egy olyan általános emberi megtapasztalás, aminek megkérdőjelezése egyszerűen értelmetlen.
Más kérdés az anyagi elkülönülés mintájára kialakított istenképek, vallások, istenek léte, pontosabban az ember képére faragott – nem ritkán vérszomjassá formált - „atyaistenek” hitelessége.

Gondoljunk bele mennyi vért ontottak már ki, s mennyi vért ontanak ki napjainkban is a különböző hatalmakat szolgáló „igazistenek” nevében.

Sajnos, a 21. század embere még mindig nem döbbent rá, hogy a rendszerint fellángoló gyűlölet alapvető oka nem az emberek, hanem az isteneik különbözőségében keresendő.

Másképpen fogalmazva, szenvedéseink túlnyomó részét a különféle hatalomvágyó csoportok által – a megvezetésünk érdekében - mesterségesen kialakított hamis istenek okozzák.
 
Pedig, ha mi magyarok valójában magunkba szállnánk, megtapasztalhatnánk, hogy a „magunk” közel sem a magányosságunkról, elszigeteltségünkről szól. Hanem, éppen ellenkezőleg, az embertársainkkal közös, egy és oszthatatlan Magról, a Magunkról.

Amennyiben eljutnánk addig a felismerésig is, hogy ez az örökkön-örökké létező, közös magforrás, intelligencia-, vagy energia-központ – kinek hogyan tetszik -, maga a „kezdetben (is) létező Ige”…

Lassacskán változna, mássá, Emberibbé válna a világ is.

Csakhogy az isteni magsugárzástól megtermékenyített porhüvelyünk, az anyagi elkülönülésbe ágyazódott lelkünkkel egyetemben nem képes felfogni az Ember és a megtestesült Isten, azaz a Mindenség átható transzcendens kapcsolatát.

Sőt, a létsíkunk speciális téridejéből adódóan mindenképpen különálló lényként, személyként próbálja megjeleníteni, avagy be szeretné dobozolni, „szélesség”, „magasság”, „mélység” szerint dimenzionálni. 

Ám, ha megfelelő nyitottsággal kutatjuk a létező vallási tanok gyökereit, rá kell döbbennünk, mind egy irányba, egy bizonyos forrás irányába mutat…, onnan merít.

Igazolásként talán elég – a fentiekben már említett - „szállj magadba”, mondásunk taglalása. Ami nem más értelemmel bír, minthogy, hallgass a magodra, a lelkedre, vedd fel a kapcsolatot a belső isteni lényeddel, önvalóddal, ten-magaddal. Lépj ki az anyagba süllyedt mindennapok gondjaiból, s emelkedj fel egy másik, mag-asztosabb nézőpontba, tudatállapotba.

Ennek a valamikori őstudásnak kódjai bele foglaltattak a nyelvünkbe, rovásírásunkba, mondáinkba, népmeséinkbe.

Hiszen, az egész Mindenséget megjelenítő Élet-, vagy Világfa sem sarjadhat másból, mint az alvilági gyökerét, az evilági törzsét, valamint az mennyei koronáját magában ringató Magból, az élet, a létezés Forrásából. 

A "Tejút", azaz, a Mindenség közepéből, magjából. 

 

Zárszó helyett:

 

Az én istenem olyan Isten…

 

Néki mindenki barátja,

Nem küld senkit sem máglyára.

Nem haragszik, nem verekszik,

Folyvást épít, sose fekszik.

 

Szereti a szép lányokat,

Tíz ujjára száz is akad.

És, ha jól laksz vacsorára,

Vörös bort kér majd utána.

 

Az én Istenem olyan Isten,

A világon párja nincsen.

Mosolyára nyílott magom

Gyümölcsöt hoz egy szép napon.

 

Baráti szeretettel: Torkán