Csak úgy mondom...

Csak úgy mondom….

Tudjátok, Isten hasonlatos a jó kertészhez.

Amikor eljön a megújulás ideje, előveszi a metszőollóját, és levágja az elszáradt gallyakat…, és levágja az erőtől duzzadókat is. 

Hiába száll ezernyi jajszó, hiába vádaskodunk, „hogyan tehetted ezt velünk”. Csak pusztába kiáltunk, és senki sem hallja meg.
Pedig Isten nem süket…, nem rossz és nem is jó. Csupán az „egész”, a gyökér, a törzs és a lombozat alkotta Fa sóhajait hallja meg. 

Nehéz ezt elfogadni a saját jóban, saját rosszban hívő, az egyéni mag, az egyéni lélek illúziójában tengődő embereknek. Még nehezebb ezt tudomásul venni, egy személyi szabadságot istenítő világban.
Azt, hogy az isteni mag, a LÉL-ek szavunk közel sem a magányosságunkról, elszigeteltségünkről szól. Hanem, éppen ellenkezőleg, az embertársainkkal közös, egy és oszthatatlan Magról, a Magunkról. Melynek sugárzása ugyan áthatja az evilági „ruházatunkat”, de teljességgel nem azonosulhat, nem válhat eggyé a különböző formákat öltő, elkülönülő anyagi természettel. 

Avagy, az emberi lény akkor „jó”, ha hasznára van a társainak, a családjának. A család erősíti a közösséget, szolgálja a nemzetét. A nemzet pedig más nemzetekkel együttműködvén olyan emberiséget, „nagy embert” formál, amely elkötelezett a Föld és a Mindenség iránt. 

Ez Isten akarata, a Törvény, a Tengely, a Szár, az Eget a Földdel összekötő Egyenes…
Amennyiben nem ezzel összhangban, vagy éppenséggel ezzel ellentétben élünk, mindenki megkapja a méltó büntetését. Attól függetlenül, hogy személy szerint úgy érzi, nem követett el semmi rosszat.

Lehetséges…, ámde, feltehetően nem is tett semmit az apja, déd-, vagy ükapja hibáinak kijavítása érdekében. 

Miféle igazság az, amikor mi szenvedünk az őseink bűne miatt? – kérdezhetnétek látszólag joggal. 

Vajon, joggal hiheti-e a friss hajtás, hogy őbenne van a leendő gyümölcs, benne él tovább a gally, az ág, a törzs, a gyökér, a Mag…, ám tenmaga sohasem vala (lesz, van, volt) mindezeknek „része”?

Bizony mondom néktek, ahogyan a közös magunk sérül minden egyes „mással, másokkal” szemben elkövetett vétkünk által, azonmód nemzedékeken átívelendően mindenki megszenvedi a porba hullás megtörténtét. 

Mert, ez az igazi karma-törvénye, kedves barátaim!

(Torkán)