Hová hulltak a Szemisten könnycseppjei? (befejező rész)

 

„Miként azt már mondottam, hamis színjáték, Majá a világ,
Az ember avas dogmák közt botladozva keresi magát, az igazát.
Rabláncra tűzdelt ok-okozatok vezetik távolabb, s egyre tovább,
Majd az út végét jelző kőre rogyva találja meg szemében Istent és a fényben önmagát.”

 

(Torkán: Ajánlás)

 

Az előző fejezetben azt állítottuk, hogy a nagyjából ötezer éve virágzó megalitikus kultúráknak nincsenek előzményei, a jelenlegi földrészeken nem találhatóak meg az építészeti technológia kifejlődésének nyomai, tehát a monumentális művek alkotói nagy valószínűséggel egy ma már nem létező szigetről, szárazföldről eredtek, vagy még rejtélyesebb módon, valakiktől „készen” kapták a tudást.
Bár az anyagba süllyedt tudomány jelenlegi állása szerint a hasonló hirtelenséggel felbukkanó piramisépítő civilizációkkal semminemű kapcsolatban nem álltak*, az alkotások szimbolikus üzenetét vizsgálva nagyon is úgy néz ki, egy tőről kellett eredniük.
(Az persze egy másik kérdés, hogy vajon az Atlanti óceán partvidékén, Afrikától egészen Skandináviáig letelepedő népesség miért nem fogott bele a nyilván sokkal időigényesebb piramisépítésekbe.)

*Annyit azért tudnunk kell, hogy a megalitikus építészet egyik fellegvárának számító Averbury mellett található Silbury domb belsejében emberi kéz által épített piramist találtak.

Ugyanis a piramis a megalitikus szimbólumokkal megegyezően nem más, mint rombuszba, háromszögbe, avagy az ősanyagba foglalt (hullott), az anyagi világot teremtő isteni Szem, Mag örökidőkre szóló emlékműve. A ben-ben zárókő, Atum magja, szeme, könnycseppjei, a fényhozó Főnix, a Hórusz Szem mind-mind az ősi Szemisten későbbi transzformációja.

Csak felül kell emelkednünk az anyagon, s madártávlatból, mondhatnánk Isten szemével letekinteni a piramisra, és máris kirajzolódik előttünk a Szem (ben-ben kő) teremtette rendezettség (háromszögek), az abból kialakuló anyagi világ (az alaplap négyzete).

Vagy amint ezen a nagyon régi rajzolaton is látható:

 

Igaz, itt nem szerepel a négyszög, a teremtett anyagi világ, csupán a Szentmagot, a piramis fedőkövét, az abból adódó rendezettséget, avagy a háromszögeket, valamint a Magból áradó spirális sugárzást tartották fontosnak ábrázolni.

A kérdés az, hová tűnt a sűrű tömeggel, és a határozottan elkülönülő formákkal bíró földi, anyagi világ?

Javaslom, kövessük a szemeket, magokat ültető Íz, a magsugárzás útját, ami természetesen „odaátra”, a másik oldalra, egy hosszú hajú, szakálas emberarchoz, emberszemhez vezet.

 

 

Embermagok, más néven magból áradó, eredő mag-ar-rok pedig leginkább a földi, anyagi birodalomban léteznek.
Tehát megtaláltunk minden eddig felfedett szimbólumot, megvan a Szentmag, az Íz, a háromszög, a „négysarkú” anyagi világ, és ráadásként az ember származásáról sem lehetnek tovább kétségeink.
Mindebben az a legérdekesebb, hogy a bemutatott követ nem az ötezer éves Newgrange-ben, Folkton Wold-ban, vagy Egyiptomban találták, hanem valahol Dél-Amerikában. Tudniillik a képen látható tárgy a Klaus Dona által főként Ecuadorban fellelt számos, tízezer évtől jóval idősebb lelet-együtteséből való.

Akkor valahol Dél-Amerikában ringott volna a piramis-, és menhirépítők közös bölcsője? – kérdezhetnénk jogosan*.
Ezt azért nem állíthatjuk, de az időspirálban történő elhelyezkedés (10-20 ezer éves leletekről van szó) következtében mindenképpen közelebb kerültünk a Szentmaghoz, az Igazsághoz.
*Sajnos – jobb esetben - a múzeumok hátsó polcain porosodó, „nem tisztázott korú”, azaz több tíz-, esetleg százezer éves tárgyi emlékeket nincs módunk megvizsgálni.

Nézzük, található-e Dona anyagában valamiféle konkrét utalás a titkok titkára?
Íme egy meglehetősen beszédes ábra:

 

Amely Dona szerint „megmutatja, hogyan kell használni a piramist szemmel”.

Nos, az előzőekben rögzített összefüggések birtokában, egyszerűen nem láthatjuk az ülő alak kezében lévő piramist technikai eszköznek, és a fölötte lebegő valamit sem antennának.
(Sajnos még a legzseniálisabb elmék sem mentesek az anyagi tudomány, vagy az éppen érvényben lévő vallás dogmái alól)

Amit biztonsággal állíthatunk; a kép tetején elhelyezkedő szem, vagy sugárzó mag, maga a mindenség közepében székelő Szentmag, a Világok Szíve, a későbbi „Magos Égi kő”. Abból leereszkedvén, vagy éppen feléje szállván egy valóban repülő tárgynak, esetleg repülő lénynek látszó véset található. (Ebből lett a maghozó, magvivő madár, a maja Kukul-kan, vagy a magyar Turul képzete)

Közvetlen a repülő tárgy/lény alatt ülő testhelyzetben helyezkedik el, egy a kezében sugárzó szemes/magos piramist tartó alak. Amely alak szemeiből erőteljes sugárzás irányul két görnyedt (behódoló) testtartásban álló emberi teremtmény felé.
Tehát a történet lényege nem lehet más, minthogy a Szentmagtól kapott maggal, magtudással (ezt szimbolizálja a szemes piramis) már rendelkező lények, a szemükből eredő, magokat ültető sugárzással felemelik, Em-berré változtatják az alacsonyabb létsík teremtményeit.

Ugyanezt az üzenetet közvetíti a késő avar, vagy kora magyar alkotásnak tartott mártélyi szíjveret is, ahol az ülő alak kezében egy szem található, miközben a másik kezével az Ég, a griffek felé (a mag/szem érkezésének irányába) mutat.

A mártélyi, illetve a Dona féle lelet ülő alakja:

 

De, hogy ne legyenek kétségeink, íme a magyar szíjvereten és a dél-amerikai kövön lévő, isteni szemmel/maggal még nem rendelkező teremtmények ábrázolása.

    

Folytassuk a sort egy különleges, „időtlen” piramis szimbólummal, melynek tetejébe, zárókövébe helyezett szeme/magja UV fénnyel történő megvilágítás esetén csodásan felragyog.

 

Az egyébként több technikai bravúrt felsorakoztató fellelt tárgy közül talán ez a legfantasztikusabb, hiszen számos üzenetet kódoltak bele. Egyrészt nagyszerűen oldották meg a felső háromszögbe, „ősanyagba” ültetett szem/mag elkülönítését a belőle nyíló, négyszögek jelképezte „anyagosodástól”, másrészt a megfelelő fénytől felragyogó, nyíló, majd az „Egészet” kiteljesítő mag magában hordja a világunk holisztikus felépítésének üzenetét is.
(Bár lehetséges, hogy ez utóbbi feltételezés inkább a szerző csapongó fantáziájának szüleménye.)

 

S ha már lúd, legyen kövér, több felszínre került lelet mellett az alábbi piramis alján is egyértelműen kivehető az aranyberakásos Orion csillagképe, ami ugye a mag-arok Nimród ősapjának „lakhelye”.

 

 

Sőt, tüzetesebben megvizsgálva a tárgyat az Orion csillagkép mellett furcsa, de mégis ismerős, írásra lehetünk figyelmesek, ami körülbelül így néz ki.

 

 

A kérdéses jeleket Kurt Schildman professzor jobb híján preszaszkritként határozott meg, és a teljességgel be nem azonosított voltuk ellenére a szöveg megfejtésével is szolgált.

A Kurt Schildman szerinti jelentés: „A teremtő fia eljő”

Mi tagadás, aki már találkozott az ősi székely-magyar rovásírással, annak fel kell tűnnie a nagymérvű hasonlatosságnak.
Miáltal, remélhetőleg nem követünk el hibát, ha a rovásunk jelei és egyéb fogalmi társítások mentén mi is megpróbáljuk dekódolni a valamikori elődök üzenetét.

Jobbról balra olvasván, az első jelet, a T (Ten), TY (Atya) betűink összevonásaként méltán értelmezhetjük – Schildmannal megegyezően - „Teremtő Atyaként”. A második jel magától érthetően a szem megfelelőjének tűnik, de akár lehetett az S (sugár) jelünk valamikori elődje is.
(Hozzátartozik az igazsághoz, hogy átvitt értelemben a professzornak is lehet némi igaza, ui. az ókori napvallásoknál az istenségeket, uralkodókat gyakran tartották a Nap szemének, azaz fiának (pl. Ré Szeme), de nem volt ritka az sem, hogy az utódokat is – a magyarral megegyezően - a szülők szemének, szeme fényének, netalán magzatainak, magjainak nevezték.)

A negyedik jelet leginkább csillaggal, vagy fénnyel azonosíthatjuk. Míg az ötödik jel egyértelműen a székely-magyar rovásírás A (anya, anyag) betűjének felel meg.

Sajátságos, „magvallásos” értelmezésünk, az első, illetve a harmadik jel (a negyedik „ANYA”, illetve a második „SZEM” egyértelműnek tűnik) tekintetében némi magyarázatra szorul.

Kezdetben volt a Mag, amit, mint egy anyagi kiteljesedés nélküli valamit leginkább ponttal, vagy a pont köré rajzolt körrel – ahol a kör a magsugárzást jelenítette meg - ábrázolták.

 

Például ilyen jele volt az egyiptomi Re napistennek
Ám ettől sokkal beszédesebbnek, kifejezőbbnek bizonyult a mag, vagy szem-forma:

 

 

Ami viszont megfelel a rovásírásunk kicsit elfeledett „US”, „ŐS” (hullámtermészetében IS, IZ)* úgynevezett bogárjelének.
(A helyes úton való járásunkat alátámasztandóan meg kell jegyeznünk, hogy valamikor az „US” bogárjelet az is-ten szavunk első összetevőjeként használták)
* Ne feledjük, a sumer „IZ” isteni lélek jelentéssel bír.

A Magban szunnyadó erő ábrázolása:

 

Talán nem véletlen, hogy ebből lett a mélyben izzó maggal rendelkező Föld-bolygó értelmű „F” betűnk.

 

Íme az alvó Mag és a rajta áthatoló Törvény, Isten egyenese:

 

A Világfa, Életfa szemlélettel rendelkező népeknél Isten egyenese a létezők eredője, a „SZÁR”, vagyis az „SZ” betűnk.
(Lásd még a mandorlás keresztény festmények isteni sugarait)

 

A „SZÁR” Teremtő Atyává, vagyis a mozgást koordináló Tengellyé, TEN-né, azaz a „T” betűvé* válik:
*A ránk maradt változatokban a T felső szára „V” alakot formál az SZ betűvel.

 

 

Gyakorta előfordul, hogy a tudást, a teremtést nem a szár tetejéből induló vonallal, hanem a középponton áthaladó vízszintes, „anyagi” tengellyel, azaz összességében egyenlő szárú kereszttel, a „D” (DU, TUD) betűvel érzékeltették.

 

A „maghasadás” megtörténtével, az immár kiterjedő, sugárzó „ÍZ-TEN”

 

 

És az ebből keletkezett csillag, a sumer Dingir, Tingir (sugárzó-isten, tündér, csillag), és a mindebből eredő magyar „TY”, vagyis Atya jele

 

   

Ebből kiindulva a megfejtésünk a következőképpen hangzik:

A „Teremtő Atya (sugárzó) Szemének Csillogása az Anyagba/Anyába” (érkezett?)

 

Másként fogalmazva, a Ten hatására a Szentmag Íze (Íz-Ten) megtermékenyítette az Ősanyagot…

 

Mit gondoljunk erről?
Természetesen ebben az esetben is lehetséges, hogy bizonyos tudatalatti elvárások is vezették a kereső szemét, de egy dolog bizonyos, úgy a Donaféle leletek, mint a megalitikus korszak üzenetei teljességgel összevágnak egymással és az eddig feltárt magvallásos tételekkel, azaz újra közelebb kerültünk az igazság meglátásához. 

 

A hosszú mesénk végére értünk, jó reggelt Emberek, remélem, ébredeztek már.