Hová hulltak a Szemisten könnyei? (3. rész)

 

„Miként azt már mondottam, hamis színjáték, Majá a világ,
Az ember avas dogmák közt botladozva keresi magát, az igazát.
Rabláncra tűzdelt ok-okozatok vezetik távolabb, s egyre tovább,
Majd az út végét jelző kőre rogyva találja meg szemében Istent és a fényben önmagát.”
(Torkán: Ajánlás)

 

Bármennyire hihetetlen, de valamikor a Szemisten-, Szemistennő-kultuszok világszerte elterjedtek voltak. Csupán azért nem tudunk eleget róluk, mert alapjaiban helytelenül közelítjük meg a kérdést.
A szakemberek csodálkozással tekintenek a hatalmas szemekkel ábrázolt istenekre, istennőkre, majd nem kevésbé az azonos üzenetet közvetítő, stilizáltabb, netalán körbe, rombuszba, háromszögbe foglalt szemekre, szempárokra.
Tulajdonképpen a valóban női jelleget hordozó mértani idomokba foglalt szemek miatt nevezték el „eye goddess-nek”, azaz szemistennőknek a körkörös pontokat, vagy a pontból kiinduló spirális alakzatokat is, holott a valóságban egészen másról van szó. A kör közepébe, vagy a spirál magjába rajzolt pont, szem közel sem tekinthető istennőnek, sokkal inkább „férfiistennek”, maszkulin töltetű szimbólumnak, azaz sugárzó magnak, amelynek termékenyítő sugarait a köréje rajzolt kör, vagy spirál jeleníti meg.
Miáltal eme sugárzás rombuszba, háromszögbe ültetett magja, szeme két isteni tényezőt, helyesebben a kiteljesedést, a térben történő testet öltést, a létezést biztosító Ten-nel együtt már hármas isteni egységet, az Iz-Ten-Anyát szimbolizálja.

 

Az persze egy másik kérdés, hogy többnyire az anyagi létsíkunkban az anyagba-süllyedt érzékszerveinkkel legkevésbé felfogható, ezáltal leginkább „isteni” Mag/Szem-kultuszok alakultak ki. Eklatáns példája ennek a Spanyolországban található Los Millares, amelynek partjainál úgy ötezer évvel korábban a helyi lakosságtól jócskán fejlettebb kultúrával bíró nép hajói kötöttek ki.

 

A jövevények véget vetettek az értelmetlen, véres áldozatoknak, és a megalitikus építészet mellett elterjesztették a Mag/Szemisten* hitét is.
*A magkultuszokból lettek később a szintén világszerte hirtelen felbukkanó napvallások, melynek ékes bizonyítéka, hogy magyarul, amint az ágyásból kél a mag, azonképpen kél a Nap (vagyis a Mag), és nem kevésbé vele kél a létezők magja is reggelente. Miáltal a kelő Nap eredetileg Mag volt, melynek nyílása okozta a sötétség burkának szakadását, a haj, hajnal hasadását. A növekvő, delelő nagy Magból lett a Nap, majd a kihunyó, lehulló Napot Regnek, ő-Regnek nevezték. (Lásd, a Reg el-múltával következő regg-el-t)
Íme a magos körök által nyíló újabb magok, újabb körök elmélete, azaz a valamikori Los Millaresi település modellje, s mellette összehasonlításként a máltai Hal Tarxienben található megalitikus szentély-együttes.
      

 

A „halmok” külső és belső kialakítása egyaránt magra, szemre utal
    

Az előkerült kerámiák szemöldökös szempárja és a megfelelően kihangsúlyozott írisz, vagy magsugárzás:

 

A magok által ültetett magok, és a magsugárzás folytán minden létezőben ott ragyogó szemek ábrázolás

De tagadhatatlan ugyanezt a kultúrát képviselik a szíriai Tell Brak szemtemplomai, az angliai Folkton Wold dombsír mészkövei, a franciaországi Gavrinis sziget faragott kövei, és nem utolsó sorban az írországi Newgrangeban található, úgynevezett halomsír is.

 

Tell Brak-i szobrok:
       

Folkton Wold érdekes kövei:
   

 

A Newgrange pedig megér egy külön misét…
 

 

A képen látható, közel kör alapú, nagyjából nyolcvan méter átmérőjű szem, mag formájú építményt 12 (megmaradt) menhír, kőoszlop veszi körül, míg magát a halmot kilencvenhét díszített kisebb, faragott kő szegélyezi.
A közepén elhelyezkedő, keresztszerű alaprajzzal bíró „sírkamrához”, egy a téli napforduló napkeltjének dél-keleti irányába tájolt szűk folyosó vezet. A faragott kövekből emelt kőkapu feletti nyílás biztosítja a kelő Nap sugarainak behatolását az építmény belsejébe.
 

 

Michael O’Kelly archeológusprofesszor a következőket írja az 1969. december 21-én reggel tapasztaltakról:
"Pontban reggel 9 óra 54 perckor a napkorong felső széle megjelent a horizonton, 9 óra 58 perckor az első fénysugár áthatolt a résen, és végigpásztázta a folyosót. Majd bevilágított a sírkamrába, végül eljutott a leghátsó kamra medence alakú kőtömbjéig. A kezdetben még vékony fénysugár közben 17 cm-esre szélesedett, és amikor a kamra padlójára tűzött, drámai módon szinte lángba borította az egész sírkamrát. Tisztán megvilágította a többi kamrát, így láthatóvá váltak a gyámköves tető apró részletei is, 10 óra 4 perckor a fénynyaláb keskenyedni kezdett, 10 óra 15 perckor pedig eltűnt.”

A szűk folyosón közelíthető meg a barlangterem, melynek boltíves tetőzetét száz darab, habarcs nélküli, mérnöki pontossággal összeillesztett kő alkotja. A folyosóval szemközt, illetve a központtól jobbra és balra síroknak hitt vájatok találhatóak. A kamra közepén égett emberi maradványokat tartalmazó kőtálat, valamint egy kőoszlopot találtak.
(Idő és hely híján most nem térnék ki a Newgrange-elméletek sokaságára, hanem az eddig felfedett magvallásos tételek felhasználásával próbálom meg értelmezni a megismert információkat.)
Nos, aki végigkövette a korábbi kutakodásainkat, annak egyértelműen látnia kell, hogy newgrange-i halom felülnézeti rajzolata tökéletesen szimbolizálja, amint a Szentmag (a Nap) sugárzása (napsugár) által összeköttetésbe kerül az „anyagmélyi” Maggal (hosszanti „sírkamra”), miáltal  „köztes” Mag (a központi részében elhelyezett kőedény) hasadásával létrejön, a két anyagi tengely, a tér, és felragyognak a kettős anyagi világ Magjai is (a két oldalági „sírkamra”).

 

„Magyarán”, és kisé szemléletesebben: az Életfa* csúcsán lévő Szentmag Íze összeköti a Szentmagot a gyökérzet alján elhelyezkedő „Alvilági” Maggal, miáltal a tőnél elhelyezkedő „köztes” Mag hasadásával megszületik az Életfa, a Világfa jobb és bal, világos, és sötét oldala.
*Amint azt a máltai megalitdíszítések tanúsítják, közel sem túlzás Életfa szemléletről beszélnünk

 

De, hogyan is mondta Michael O’Kelly?
„A kezdetben még vékony fénysugár közben 17 cm-esre szélesedett, és amikor a kamra padlójára tűzött, drámai módon szinte lángba borította az egész sírkamrát. Tisztán megvilágította a többi kamrát…”
Csakhogy nem ám akármilyen Napról beszélünk, hanem a téli napforduló felkelő napjáról, arról a születő Napról, amelyik végre megtöri a sötétség uralmát, arról az újszülött Magról, melynek hasadása felszakítja az elmúlás, a bezárkózás burkát, és az élet Ízével tölti meg az egész teremtett világot. Avagy a Szentmag Íze megtermékenyíti az alvó Magot, melyből újabb Magok, újabb „edények” nyílnak. Jelesül, első lépcsőben, a három létsíknak (Égi, Köztes, és Anyagi), vagy a három isteni természetnek (Íz-Ten-Anya) megfelelően pontosan három.
És így megy ez tovább lent, mint, fent, kicsiben és nagyban egyaránt az idők végezetéig, amíg csak el nem indul a világok záródása, a Szentmagba való visszatérés. - teret adván ezzel egy másik, új, születendő univerzumnak.

 

Íme a kőkorszaki teremtésmodell, mondhatnánk, ha nem sejtenénk, hogy a Kr.e. 3200 környékén, a mai Írország területére érkező népcsoport kiktől kaphatta a tudását.
Ezt a kódot, ezt a hármasságot tükrözi magépítmény legjellegzetesebb díszítőmotívuma, a hármas-spirál is.
Newgrange-i kövek híres rajzolata:

 

A spiráljelről általánosságban elmondható, hogy legfőbb üzenete, a körhöz hasonlatosan a kiinduló pont, a mag létének elsőbbsége, az abból kiterjedő, kiinduló hatás, sugárzás. Ám a spirál annyival „több” a körnél (a kör egy statikus, „alvó” mag), hogy benne foglaltatik a mozgás, az élet, a dinamika, a teremtés, egy újabb spirál, mag, újabb mozgás, újabb élet ültetésének a lehetősége. Miáltal a spirál méltóbb a Teremtő Isten szimbóluma címre.
(Lásd a „nemzetközi” Jóma isten székely-magyar motívumait, melynek „magvallásos megfejtése a „jó”/„sugárzó”/„ízes”/”édes” - Mag)
Ami esetünkben azt jelenti, hogy a középpontból, a Szentmag spiráljából nyíló további magok, spirálok ugyancsak a newgrange-i halom vázlatának üzenetét, a teremtés kódját, a „lent, mint fent” Isten megbonthatatlan hármas természetét, létsíkjait hordozza magában.

 

A spirális díszítőelemek mellett előfordulnak még úgynevezett cikk-cakk és rombusz motívumok is, melyek közül a cikk-cakk az anyagi világ létrejöttéhez elengedhetetlenül szükséges „rend” kialakulását, míg a rombusz, a négyzet magát a kialakult anyagi világot jeleníti meg.
Egy példa a spirálból kelő szemekre, és az abból „kikristályosodó” anyagi világra.

 

Egyre érdekesebbé kezdenek válni ezek a – gyakorta a mai technikát is megszégyenítő – száz tonnákat megmozgató, felemelő, menhíreket, dolmeneket, hatalmas kőköröket állító társadalmak. Már-már olyan érzése támad az embernek, hogy nem véletlenül - nem csak a hiányos ismeretek miatt -, nem tudunk róluk semmit, nem véletlenül lettek prehisztorikusak, történelemelőttiek, ugyanis Isteni titkokat, égi üzeneteket kódoltak bele a nekünk és az örökkévalóságnak szánt köveikbe.
Ám, ha valóban van valami igazság a fenti állításba, akkor a különböző kőoszlopok, teraszok, asztalok alkotta gigászi kompozícióknak is kellene lennie valami „titkos” mondandójának.
Mivel egy az egész földre kiterjedő részletes vizsgálat akár évekig is eltarthatna, tekintsük át az európai emlékeket. - bár, lehetőségek híján azokat is csak vázlatosan, a teljesség igénye nélkül.

Kezdjük mindjárt egy kis, Franciaországhoz tartozó szigettel, Er Lanniccal.
Már maga a sziget madártávlati képe is meglehetősen beindítja a titkok megfejtésén fáradozók fantáziáját, de még inkább igaz ez a 49 megalitból kialakított kőkörére (helyesebben oválisára), melynek egy része a tengerbe folytatódik. Sőt mi több, apálykor felsejlik a teljesen víz alatt lévő mása, egy valamivel kisebb kör, amivel együtt egy „nyolcast” formáznak.
Er Lannic a levegőből:       A kőkör:                     És az a bizonyos "nyolcas":
                

Talán nem okoz meglepetést, ha erről a két, szakszóval mondva cromlech-ről megint csak más véleménnyel vagyunk. Már csak azért is, mert a nyolcas szám eme formája bizonyára ismeretlen volt akkoriban, ellentétben a már sokat emlegetett „szem”, „szempár” szimbólummal. Amely ősi szimbólum jelképezheti a világ kétpólusú, örökös körforgását (hiszen valahonnan jönnie kellett a végtelen jelének), de jelentheti akár a szintén szimbolikus Hold- és Nap-szem kettősséget is.
Miáltal, minden híreszteléssel ellentétben könnyen elképzelhető, hogy nem a vízszint emelkedésének műve a második kör víz alatti volta.
Hogy az akkori technikával ez lehetetlen lett volna?
Lehetetlen lett volna a Bretagne-i 22 éter magas, több mint 300 tonna súlyú menhir felállítása, és a számtalan hasonló nagyságú dolmen fedlap felemelése is, méghozzá nem csak a feltételezett kőkorszaki, hanem a jó pár évezreddel későbbi technológiákkal is.
Minden esetre, tény, hogy a magvallás ismeretében már nem annyira tűnnek talányosnak a dániai Tralleborg, az angliai Averbury látképei, vagy Málta megalitikus épületei, emlékei sem.
Tralleborg:                   És Averbury:
       

 

Hal Tarxien templomai:    És a máltai üzenetek:
                 

 

De nem lepődünk meg egy a Kevermes határában, szántás folytán előkerült vésett kő, és a már említett Er Lannic melletti Gavrinis szigeten látható megalitos minták kísérteties hasonlóságán sem.

 

A kevermesi kő:          Valamint a gavrinisi kövek:
         

Nem lepődünk meg, mert tudjuk, hogy a köveken vissza-visszatérő motívumok, csakúgy, mint a dolmen és menhirkörök az Élet Magjáról, az általa kibocsátott sugárzás teremtőerejéről szólnak.
Mivel a cromlech-ek, vagyis a kőkörök általában nem maradtak eredeti állapotukban (a későbbi építkezésekhez számos követ elvittek, szétvertek), nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket a menhirek számából. Azonban általánosságban elmondható, hogy a téli napforduló kelő napjához tájoltak valami módon magukban foglalják a Mag-Íz, a Ten, Tengely, és a kettős természetű anyagi világ létrejöttének kódját. De vannak olyanok is, amelyek a központi magot, a Szentmagot, és a belőle nyíló magköröket, és az isteni hármasságot is szemléltetik.
Stonhenge:

 

Az egész történetről, az építőkről annyit tudunk, hogy valamikor, valahonnan érkezett egy ismeretlen eredetű nép, vagy azonos kultúrkörből származó népcsoport, akik szinte az egész Atlanti-óceán partvidékén (Afrikától egészen Skandináviáig) megtelepedve azt tartották elsődleges feladatuknak, hogy emberfeletti erőfeszítésekkel, a hétköznapi életben hasznosítható, praktikus funkció nélküli, hatalmas sziklatömböket faragjanak és állítsanak, majd nyomtanul eltűntek a történelem színpadáról.

 

Itt valami sántít.
Persze léteznek időszakonként alapjaiban változó, különböző elméletek az esetleges folytonosságról, az építési technikákról, szentély, temetkezési hely, vagy „csillagvizsgáló” funkciókról, és sok minden másról, de nagy valószínűséggel, még nem értünk a tudományos köntösbe bújtatott találgatások végére, ugyanis nem léteznek perdöntő bizonyítékok.
Annyi bizonyos, hogy a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a megalitikus kultúra képviselői fejlett, kiforrott építészeti tudással érkeztek a „semmiből”, hiszen a jelenlegi kontinenseken nem azonosítható be a kiindulási pont, az építészeti stílus kifejlődésének helyszíne, mondhatnánk, nincs meg a rejtélyes építők őshazája.
Miáltal – tetszik, vagy sem -, vagy valamiféle elsüllyedt szigetről, kontinensről származtak, vagy csak a tudást kapták meg valahol, valakiktől.

 

Mi tagadás, a legfantasztikusabb megoldás az, hogy még az építőknél is rejtélyesebb értelmes lények voltak azok, akik megtanították a több száztonnányi tömegek mozgatásának a módját, és nem utolsó sorban a Nap és a Föld viszonyában (is) tükröződő folyamatos teremtés kódját.

Ami ugyan hihetetlennek tűnik, de közel sem biztos, hogy nem ez áll legközelebb az igazsághoz.
(Folytatom…)