A magunk védelmében...

A magunk védelmében…

 

Egyre többen gondolják úgy, hogy valóban magok vagyunk…, mármint mi magyarok.

Amely jelenség önmagában meglehetősen örvendetes dolog, de sajnos sokan megfelelő információk nélkül hangoztatják meggyőződésüket.

Az elkövetett hibákat, tévedéseket pedig könyörtelenül kihasználják az elmélet – jó, vagy éppenséggel nagyon is rosszindulatú – ellenzői.

Mivel úgy érzem, van némi közöm* a magar, magiar, magyar népnév magból történő származtatásához, úgy gondoltam, nem ártana egy-két alapvető kérdést tisztázni. 

*nem szeretnék semmit kisajátítani, de 2002 körül még nem találkoztam hasonló elképzeléssel

Az egyik leggyakrabban felemlegetett kritika (az „ostoba játék a betűkkel” kezdetűeket most kihagynám a sorból), hogy a G és GY betűnek semmi, de semmi köze egymáshoz, azaz csak a véletlen műve a G és a hozzá „ragasztott” Y-ból képzett GY.

És igazuk van…, a G és GY sem hangtanilag, sem a képzésük szempontjából nem rokonítható. Tehát, sületlenség a magyar név magból történő eredeztetése.

Mármint, mondják ezt, akiknek eleve borsózik a hátuk a „szódarabolástól”, netalán mindennemű „magyarkodástól”… - ui. így tisztelik meg a szómagokra épülő nyelvünk ilyenforma vizsgálatát.

Csakhogy, eredetileg közel sem az új ABC-ben lévő formai hasonlóságra épült a G és GY rokonítása, hanem a rovásírásunk jeleinek fogalmi jelentésére. Pontosabban a rovás GY „egy”, „egység” üzenetére.

Amely tartalom meglehetősen hajaz a mag, magam, tenmagam, azaz „egyedül, önmagam” kifejezésekre.

No de, hogyan változhatott a G betű GY-vé? – kérdezhetnénk jogosan

Például a magiar népnévből …  (a félreértések kedvéért megjegyezném, nem kitalált szó a mag-i-ar)

Mondogassuk csak…

Igaz, a „mondogatás” nem éppen egy tudományos módszer, de attól még működhet, működhetett.

Mindemellett, bizonyára van valami köze az egyik eredetmondánkban szereplő Magornak is a magyar névhez.

Azt az elképzelést, miszerint a Magor a kezdetekben Magyor volt, csak a latin betűk átvételével eleinte G-vel helyettesítették a GY-t, megint csak elvethetjük, tudniillik, az a néhány írni-olvasni tudó egyházi személy aligha lehetett akkora hatással a népemlékezetre, hogy elfelejtettük volna az őseink nevét.

Mindezek mellett, talán az is lehetne egy megoldás, hogy a törzsszövetség vezetőjévé vált megyer törzs hatására lett fokozatosan a magarból, a magiarból magyar.

Magyarán, egyszerűen érthetetlen, miért ez a sok támadás a mag-zatból  megyer-mekké váló magyarok irányába? (No, ez csak a vicc kedvéért volt!)

A lényeg az, hogy isteni mag hordozói vagyunk, amely mag, ha jó földbe vettetik, és áldott fény hullik rá, láthatóvá válik, megtestesül a belekódolt „program”.

Törzse, gyökre, lombkoronája lesz a fának, majd végül kiteljesülvén virágba borul, és gyümölcsöt, magot terem, Istennek dicsőségére.

Pontosan úgy, miként az Élet-, vagy Világfa, avagy az egész teremtett világ.

Nagyjából ez volt, s ez lehetne újra „hitünk szent titka”.

Illetve még egy apróság, mivel, az egész világmindenség egy központi forrásból, a Világok Szívéből, Isten Szeméből, Magjából ered, természetesen minden embertársunk ugyanezen mag hordozója.

Nem vagyunk kiválasztottak, ne különüljünk el, ne váljunk kirekesztővé, mert ez a fajta magatartás – amint azt már többszörösen bebizonyosodott – semmi jóra sem vezet.

Elegendő legyen annyi, vagyunk akik vagyunk.., vagyunk azok, akik emlékeznek, emlékezhetnének és emlékeztethetnének.

Azon felebarátjaiknak pedig, akik ádázul támadják a magtudattal rendelkező társaikat - miközben „tudományos” disszertációkat írnak a Szent Grálról, a francia, vagy angol királyi családok jézusi vérvonaláról -, annyit üzenhetünk;

Szálljatok magotokba, csak úgy egyszerűen…, magyarul és emberül.