Nazca mesék 1

 

Nazca mesék I.

 

 

 

Valakik valamikor úgy gondolták, hogy időt, energiát nem sajnálva üzenetet küldenek az isteneknek, vagy az örökkévalóságnak, azaz több száz négyzetkilométernyi területen különös ábrákat, vonalakat „rajzolnak” a Peru déli részén elterülő sivatag talajába. 
Így jöttek létre a Nazca fennsík és a Palpa környékének száz méteres nagyságot is túlszárnyaló ábrái, a tíz kilométerekben mérhető, nyílegyenes vonalai, amely madártávlatból látható alkotásokat csupáncsak a negyvenes években „fedezte fel” a világ. 

Az idők folyamán számtalan elmélet keletkezett a „kik, mikor és miért” kérdésekre adandó válaszként, ám az igazság az, hogy még ma sem tudunk semmi biztosat a „Nazca Lines”-ként emlegetett csodával kapcsolatban. 

Kik és mikor?
A „hivatalos” verziók szerint a Nazca vonalakat „nagy valószínűséggel” az inkák előtt itt élő nazca indiánok hozták létre, míg a palpai műveket, a fellelt figurák és az i. e. 700-100 körüli kerámiákon szereplő főisten hasonlóságára alapozván, jobb híján az úgynevezett Paracas kultúra emlékeinek tartják.

 

 

Ugyan, ezen írásnak nem célja a különböző hipotézisek erősítése, sem a cáfolata, de mindenképpen meg kell említenünk néhány kétkedésre csábító tényt.

A Nazca fennsík esetében az i. u. 1.-6. századi kormeghatározás a területen található agyagedények, égető gödrök vizsgálatán alapszik, ami természetesen közel sem adhatja meg egyértelműen a rajzolatok elkészítésének időpontját. 

A valamikor Peru dél-keleti részén élő - főként temetkezési helyek alapján rekonstruált - „paracas-népességnek” pedig emberfeletti teljesítményre lett volna szüksége a hegyek tükörsimára gyalulásához, az így kialakított, mesterséges fennsíkok rajztáblaként történő használatához.

(Állítólag nem egy esetben „leradírozták”, újragyalulták az elkészült műveket.)

 

 

Másrészt, a paracasi kultúrában (is) szereplő Viracocha teremtőisten eredete, megjelenésének ideje sem teljesen tisztázott, avagy könnyen elképzelhető, hogy már az első nagy közép-amerikai civilizációk (kb. i. e. 7000) vallási életében is jelen volt.   

Mindemellett érdekes megjegyzés található a hódító spanyolokkal érkező Luis de Monzon jegyzeteiben, miszerint az öreg indiánok holmi, még az inkák előtt „idegen országból” érkező szent emberekről, a „virakocsákról” regéltek neki, akiket olyannyira nagy becsben tartottak, hogy még utakat is építettek a számukra. 

Talán mindennek köze lehet a kereket nem ismerő, legalábbis guruló járművekkel nem rendelkező inka társadalom jó minőségű, kiterjedt úthálózatához.

(Az inka birodalomban kb. 23 ezer km-nyi kikövezett út volt!)

Egy szó, mint száz, mindezek tudtával nagyon is kézenfekvőnek tűnik a közép-amerikai őscivilizációk „idegenekkel”, avagy Viracocha fiaival, a virakocsákkal való kapcsolatát feltételezni.

Sőt mi több, az sem tűnik badarságnak, hogy a virakocsák irányításával nem csak utakat, hanem különféle „ösvényeket”, érthetetlen alakzatokat is létrehoztak a felszíni kőzet eltávolításával. 

Miért?
Bárhogyan is okoskodunk, az elkészült műveket nem látó indiánoktól meglehetősen értelmetlen dolognak tűnik a mérnöki pontosságú, gigantikus ábrák, hatalmas távolságokat átszelő egyenes vonalak létrehozása. 
Tehát, fő kérdés a miért…

Az eddigi kutatások és találgatások eredményeként két nagy tábor között oszlik meg a közvélemény. Vannak, akik hatalmas csillagászati naptárat, naptárakat látnak az alkotásokban (pl., dr. Maria Reiche), míg mások az isteneknek szóló üzenetként, illetve űrhajóik leszállópályájaként értelmezik a látottakat (pl., Erich Von Daniken). 

Nos, aki asztronómiai térképet akar, annak számtalan lehetőséget nyújtanak a tömegével előforduló ábrák, azok részletei, az egyenesek metszéspontjai. Amennyiben pedig még ez sem lenne elég, visszamehetnek az ezer, vagy akár az ötezer évvel ezelőtti csillagállásokig is. 

Példának okáért nagy valószínűséggel az alábbi pontokra is rá lehetne húzni valamiféle csillagállást, ami pedig a maga nemében szenzáció lenne, hiszen a képen látható jelek valóban „Nazca csillagokra”, sugárzó központokra lettek ráhelyezve.

 

 

Minekután már csak annyit kellett volna tennie a nazca indiánoknak, hogy beülnek a repülőikbe, vagy léghajóikba (erre is vannak elképzelések), és rögtön megállapíthatják a közelgő aratás időpontját. 

A másik variációval az a helyzet, hogy az istenek figyelmének felhívását sokkal inkább szolgálta volna egy nagyméretű, egyszerű, szabályos alakzat, mint ez a rengeteg macerával megalkotott, bonyolult szimbólumrendszer. 

Az pedig, hogy bizonyos területek leszállópályaként működtek volna, aligha hihető, hiszen nemigen választhatnák ezt a terepet a mai űrhajók, űrsiklók sem, míg az „istenek szekereinek” nagy valószínűséggel egy kicsinyke tisztás is megfelelt volna. 

Minek okán inkább maradjunk a „virakocsáknál”, s a hátrahagyott üzeneteiknél. Pontosabban a NEKÜNK hátrahagyott üzeneteknél. 

Végtére is kik tudhatták volna jobban, hogy az általuk istápolt ember előbb, vagy utóbb felemelkedik a földről?
A „virakocsák” beazonosításához mindenképpen foglalkoznunk kell a mindenséget teremtő indián Istennel, Viracochával. Mégpedig egy látszatra abszolút ide nem illő módszerrel, a világ ősnyelvének gyökeit magába foglaló magyar nyelv segedelmével. 
(Bármennyire hihetetlennek tűnik, de a valóban ősi „idegen” szavak esetében nagy százalékban eredményt érhetünk el)

Egyszóval a vir szómag a hirtelen, gyorsan történő (virrogó) nyíló, hasadó (virít, virgács=nyílvessző köteg) megvilágosodásszerű változást (virít, virradat) képviseli. 
Amely magyarázat tökéletesen ráillik a „napkoronával” ábrázolt, kezében villámokat* - mondhatnánk virgácsokat - tartó Viracochára.

*a villámokat, fénynyalábokat gyakorta kígyókkal jelenítették meg, miáltal még inkább szembetűnőbb Viracochának a Chavín kultúra Lanzon főistenével való esetleges „rokonsága”. 

Csakhogy valami nem stimmel, a Mindenséget teremtő Viracocha nem lehet napisten – még akkor sem, ha több szakember is ezt állítja -, hiszen többek között ő teremtette a Napot és minden csillagot.

 

 

De ne ragadjunk le az első problémánál, talán a teljes név ismeretében világosabbá válik minden. 

A második meghatározó szómag a „kocs”, ami első hallásra magból, szárból, tőből hajtó növényi kezdeményezést jelent. Ám, ha az o betűt egy hasonló hangzású* magánhangzóval, az ö-vel helyettesítjük, a magrejtő, magtok értelmű, régi „köcs” szavunkat kapjuk eredményül.  

*a rovásunk egyértelműen magot ábrázoló US „bogárjelét” a népi díszítőmotívumaink között „isten valamicsodája”-ként tartották számon 

Az persze megint más kérdés, hogy a „paracasokat” és a nazcákat követő inkák Viracocha „leszármazottjától” Intitől, az Ősmag megtestesülésétől, az anyagba ültetett magtól, vagyis a Naptól eredeztették magukat. 

Az eddigieket összegezvén elmondhatjuk; a valamilyen ok folytán hanyatló, eltűnő történelem előtti civilizációk* maradványainak – hívhatjuk őket isteneknek, angyaloknak, „földönkívülieknek”, vagy akár virakocsáknak is – egyetlen lehetőségük maradt a továbbélésre, ha génjeiket – mondhatnánk úgy is, a „bibliai gyümölcsöt”, a magot - átadják az arra alkalmas földi faj képviselőinek. 
*az agyonhallgatott információk ellenére bárki utánajárhat a több tíz-, vagy akár több százezer éves földi civilizációk még meglévő bizonyítékainak.

Később, belőlük, a leszármazottjaikból lettek a különböző népek istenkirályai, félig emberi, félig isteni uralkodói. (Lásd, az inkák, az egyiptomiak, vagy a sumérok történelmét, királylistáit)

Azt, hogy ez a folyamat meddig tartott, nem tudhatjuk, de bizonyosan volt idő a felhalmozott tudás átmentésére, egy az Isteni Mag által törvényszerűen felemelkedő emberiség számára. 
Ezen kísérlet egyikét láthatjuk a palpai és nazcai „geoglifákban”. 

Hol vannak a bizonyítékok?

Az Isteni Mag legegyszerűbb jelképe a kör, a körök, vagy a mozgást, az életet, a környezetre ható sugárzást szemléltető spirálok. 

Persze ilyen és hasonló egyszerű szimbólumok gyakorlatilag minden jelképrendszerben előfordulhatnak, ám ha a rovásjelekből kialakított „Ősmag” ábráját felfedeznénk a palpai, vagy a nazcai rajzolatok között, az már mindenképpen figyelemre méltó egyezősség lenne. 

Íme az SZ, a szár, a ten-gely (kék színnel) által megtöretett Us, ős (sárga színnel), az abból nyíló, „lent, mint fent” S, sugárzás (zöld színekkel), a sugárzások kialakította B, a belső lélek, azaz összességében a további magokat ültető Ősmag (Atyamag):

És így néz ki az Ősanyagba hulló Mag „színeváltozása”, vagyis a tér nyílása, az Anyag kristályosodása, a D (du, +), tudó, teremtő Igazisten szimbóluma:

Igen, körrel, körökkel valóban találkozhatunk a Nazca ábrázolások között, mégpedig nem is akármilyen környezetben, hanem rögtön az „űrhajósnak” és „kezeknek” becézett alakzatok közelében.

Ráadásul az űrhajósunk - éppen egy Nazca-vonal mentén -, pontosan a „kezek” előtt lévő körre, magra mutat, avagy a korábbi vélekedések ellenére nem üdvözlésként emeli a kezét.

Az „űrhajós” és a „kezek”:

 

               

Ugyan, elméletünk szempontjából meglehetősen jól jönne a kezekbe adott „mag” képzete, de ne hamarkodjuk el az állásfoglalást, inkább vizsgáljuk meg a „kezeknek”, vagy néhol „kiscsibének” titulált második ábránkat is. 

Tudniillik, amennyiben az alkotók kezeket, vagy kiscsibét akartak volna rajzolni, sokkal félreérthetetlenebbül tették volna, de nem tették. 
Sőt még ezt az aprócska vonalkát sem tartották szükségesnek rárajzolni erre a meglehetősen torzra sikeredett „kiscsibére”.

 

 

Miáltal nem is állíthatjuk teljes bizonysággal, hogy a mag anyagba süllyedéséről, pontosabban az anyaggá, testé válásáról van szó. 
De haladjunk tovább… 
Már, ha valamiféle „gyümölcs”, vagy mag átadásról beszélünk, lennie kell valahol egy fának is…

 

  

 

Természetesen van, és természetesen a Mag közvetlen közelében…
Miáltal a továbbiakban is maradunk a központi szerepük ellenére – eddig - meglehetősen elhanyagolt magból nyíló „Nazca-vonalaknál”.

 

  

 

Az 1-es vonal mentén oldalt egy „kutya” és végül egy spirálfarkú majom található

              

A 2-es vonal egy kondorkeselyű testén fut keresztül

Míg a 3-as vonal egy kolibri felé mutat 

 

A 4-es vonal középen metsz egy pókot

 

 

Az 5-ös pedig valamiféle állványról, oszlopról letekeredő kígyót érint. 

 


(A fővonalak láthatósága érdekében nem rajzoltam be a területen található, különböző mértani alakzatokat, de ebben az esetben úgy érzem, jelentősége van a függőleges oszlop, esetleg szár, törzs tetejéről lefelé kúszó kígyónak. – már csak annak okán is, hogy végtére ezen a vonalon helyezkedik el a Fa is)

Sajnos közel sem biztos, hogy a valamikori „szent ösvényeket” az utasításoknak megfelelően gondozta, takarította minden területen élő nép. Így könnyen elképzelhető, hogy a többi jelentősebb állatábrázolás (bálna, gyík, „nyaktekercs vízi madár”, „papagáj”) felé menő sugarak „feledésbe mentek”, illetve az is elképzelhető, hogy a bálna alatt, a folyóból, szintén sugarasan nyíló egyeneseknek van külön mondanivalója.

 

 

 

 

 

 

 

Mindenesetre annyit megállapíthatunk, hogy az „asztronauta” által hozott mag bizonyos helyeken (a majom farkánál, a kígyó spirális testénél, illetve a terület észak-keleti sarkában) sugározni kezdett, avagy spirállá, netalán szemmé változott.

 

 

Akár azt is gondolhatnánk, hogy a „virakocsák” nem csak az emlősök egy-két fajánál, hanem a hüllőknél is kísérleteztek.
Hovatovább - amennyiben nagyon elragadna a képzeletünk -, a harmadik spirált, a „harmadik szemet” akár a világunkban létező szemes, magos, „testnélküli” lények szimbólumának is tekinthetnénk.

 

  

Végtére is, mi mást üzenhetne a felül „magfejű”, alul négy*, illetve öt ujjal bíró „kiscsibénk”?
*ui., az őshüllők nagy részének négy ujja volt 
(Folytatom)