Táltosokból pálosok? II.
(Mester és tanítvány)

A továbbiakban pedig próbáljuk meg a korábban már felderített „magvallásos” összefüggések segedelmével feltörni az időkapszulába rejtett ősi kódokat. 

„Ottan azért, mint egymást láták, egymást megölelék és apolhaták nagy isteni szent szeretettel. És mikoron Úr Istennek hálát attanak vóna, leülének, és monda Szent Pál Szent Antalnak: “Íme, kit nagy fáraccsággal kerestél, ez megrotadandó testnek vénségét, az te vénséged el temeti. Íme, látod ez embert, ki hamar porrá lészen.” És mikoron ott édesdeden beszéllelének, azonkezben jeve egy holló hozzájok, és egy egész cipót hoza őnekik, és el méne. Ez kedég (pedig) vala Istennek angyala. És monda Szent Pál: “Íme, én szerelmes atyámfia, az Úr Isten ebédet kildett minekünk. Íme, mely kegyes és irgalmas az Úr Isten: immáran hatvan esztendei vagyon, mi últa mindenkoron fél-fél cipót érdemlettem. De, íme, az te jeveteledre megketteztette Úr Isten az eledelt.” Azért hálát adván Úr Istennek azon leülének az kút vizének felette, és veteködés lén közötök, ki szegné meg az kinyeret. Szent Pál kényszeríti vala Szent Antalt, mondván: mert Úr Isten ő érette tette vóna az csodát. Szent Antal kedég (pedig) viszon ellen, mert miért nagyobb és vénebb vóna, őneki kellene megszegni. Mikoron mind kettőnek kezébe vóna az cipó, ottan hason ketté valék, és kinek mind egy rész juta benne.”
(Érdy kódex)

Mivel Pál volt a „legöregebb” és „legszentebb” remete, Antal jövetelének nem lehetett más célja, minthogy tanuljon Páltól, azaz, átvegye, magáévá tegye Pál mérhetetlen „bölcsességét” – más megközelítésben beavatást nyerjen általa.

Ugyanis, a legmagasabb szintű beavatás a mester, a tanító evilági létének bevégeztetésével felszabaduló egyéni magsugárzásának átvételében nyilvánult meg.
(Lásd, az apostolok pünkösdi „Szentlélekkel” történő feltöltekezését.)

„Íme, látod ez embert, ki hamar porrá lészen.” – mondja Pál, azaz nem hagy sok kétséget afelől, hogy halálával Antalt várta.
„Íme, kit nagy fáraccsággal kerestél, ez megrotadandó testnek vénségét, az te vénséged el temeti.”

Avagy, a test a testet, az anyag az anyagot temeti el.

De mi történik a lélekkel, az Ízzel?

„És mikoron ott édesdeden beszéllelének, azonkezben jeve egy holló hozzájok, és egy egész cipót hoza őnekik, és el méne.”

Miként azt tudjuk, Pál egy datolyapálma-ligetben nyert menedéket, ahol nyilvánvalóan elegendő datolya állt rendelkezésére az éhségének csillapítására.

Felmerül a kérdés, vajon mi szükség volt a „madárhozta” kenyér szerepeltetésére. 

Nagyjából annyi értelemmel bírt a búza, a mag megtöretéséből kelesztett kenyér (a test), mint az utolsóvacsorán a kenyér megtörése*, megosztása…
*amíg a mag megtöretése a testet öltésnek, addig a test a „kenyér megtörése a mag megszabadulásának felel meg

Tehát, valami módon meg kell törni az a bizonyos kenyeret…
Lényeges momentum, hogy Pál – minden ésszerűséget nélkülözve -, ez idáig nem egy cipót kapott, s vendége lévén pedig nem két cipót hozott a holló, hanem a szokásos „féltől” eltérően egy „egészet”.

Amely jelképes mozzanat nem igazán az adag nagyobb volta miatt vált szükségessé – bár a két jámbor bőszen dicsérte az Úr gondoskodó jóságát -, hanem azért, mert a beavatás utolsó stádiumában, az Íz átadása érdekében mindenképpen meg kellett töretni a testet a benne lévő Maggal egyetemben.
(Lásd, Jézus a megtöretésre vonatkozó próféciákat. - ámbár a Biblia szerint Jézus teste mégsem töretett meg.)

Ami nem keverendő össze csupán a test elporladásával, ugyanis ebben az esetben, a testben, az anyagban lévő Mag, Szem megtöretéséről is szó van. 
Ez a stádium „normál” esetben az egyéni Magnak a Szentmaggal való egyesülése – mondhatnánk üdvözülése – alkalmából következik be, de léteznek olyan isteni küldöttek – és Pál ilyen volt -, akik a világi lények iránti könyörületből megosztják a lelküket, az Ízüket az anyagi létsíkban maradókkal.
Tehát, ez a bizonyos cipó, nem más, mint az égiek által átadott Szem-, Mag héja, burkolata. (Érdekes párhuzamot kínál a szintén beavatáshoz kapcsolható táltos-, Ozirisz-, Orpheusz-, Dionüszosz hagyományokban előforduló feldaraboltatás, majd az ezt követő megújulás, több Ízzel történő „újjászületés”.)

Ám, hogyan töressen meg az a bizonyos Mag?

„Azért hálát adván Úr Istennek azon leülének az kút vizének felette, és veteködés lén közötök, ki szegné meg az kinyeret.”
„Mikoron mind kettőnek kezébe vóna az cipó, ottan hason ketté valék, és kinek mind egy rész juta benne.”

Ne próbáljuk a két marakodó remete szentemberhez méltatlan helyzetét elképzelni, ugyanis a lényeg a cipó megtöretése volt.

 

Nem ejtettünk még szót, a hollóról, a madárról.
A madár általánosságban isteni, égi követ, az égi szikra, a lélek, a mag hordozója, hozója.
(nem véletlenül gólya hozza a kisbabákat)

És ha már hollóra esett a szerző választása, emlékezzünk meg Odin „Gondolat” és „Emlékezet” nevű hollóiról, az indiánok és eszkimók teremtő, fényhozó hollóiról, vagy a gnosztikusok paradicsomi hollójáról, sólymáról is. Amely fényhozó madarak a formák milliárdjait teremtő, a szemekbe magot ültető, a világ létező információit közvetítő Íz-, magsugárzást szimbolizálják.

Nagyszerű példával szolgál egy régi mese a Maghozó-, Szemhozó Madár emlékezetére; „… a Holló egyszer hatalmas lakomát rendezett, amelyre az embereken kívül meghívta az apró emberek népét is. Amikor a hangyányi lények kényelmesen elhelyezkedtek a tűz mellett, a Holló megragadta az alattuk lévő gyékényszőnyeget, és erőteljesen megrázta úgy, hogy az apróságok mind felrepültek a levegőbe, s belehullottak az emberek szemébe. Ez az oka annak, hogy amikor mélyen a szemébe nézünk valakinek, egy pici embert látunk a pupillájában.” (Temesvári Gabilla: A mitikus holló)

A szemünkben lévő „pici emberke” pedig nem más, mint a szembogarunkban, babunkban, azaz szemünkbe ültetett isteni Mag.

Az ezek után is kétségeket táplálókhoz pedig ekképpen szól Pál:
„Ez kedég (pedig) vala Istennek angyala.” – mármint a holló.

Az angyalokról, tündérekről viszont már korábban kiderítettük, hogy a Magsugárzás, az Íz megtestesülései.

Íme a Magjézus angyali sugárzása:

Tehát, ott tartottunk, hogy a beavatás végeztével Szent Antal elindult hazafelé (más forrásokban Nagy Szent Atanáz köpenyéért), ám már útközben észlelte, hogy Pál meghalt, „látta” amint a lelke a mennybe emeltetik.
Majd, Pálhoz visszatérvén, még holtában is térdelve, felemelt karokkal*, az imádkozók helyzetében találta.
Miután Antal levette a szent pálmás ruháját - hogy a későbbiek folyamán saját maga használhassa -, a magával hozott köpennyel betakarta az élettelen testet.
* a korai kereszténységnél még nem összekulcsolt kézzel, a bezárkózás, a bűnösök jelével, hanem a kitárulkozás, a szív megnyitásának pozíciójában történt az imádkozás, az Istennel való kapcsolatfelvétel.
(Az már csak hab lenne a tortán, ha netalán végre kimondatna, hogy felemelt karral, nyílt tenyérrel köszöntötték a felkelő Napot, a Szentmag evilági tükröződését.)

A kopt ikonok híven megőrizték az imádkozó Pál kéztartását.

Amint Antal, Pál földi maradványaival foglalatoskodott, két hatalmas oroszlán* jelent meg, és mancsaikkal megásták a sírt.
*a szentek, vagy istenségek mellett álló, üllő állatok a két oldal, a tér, az anyagi létsík kettősségének a szimbólumai, de erre az összefüggésre a későbbiekben még visszatérünk…

Az oroszlánok eltűntével Remete Szent Antal tisztességgel eltemette Remete Szent Pált.
Így ér véget Remete Szent Pál és Remete Szent Antal története, melynek méltó zárásaként nézzünk meg egy másik ikont.

Igaz, itt nem Pál és Antal, hanem Énok és Illés látható, ám itt is jelen van a barlang, és a magot hozó holló, valamint még egy lényeges hasonlóság. Énók és Illés szintén az Íz evilági kiáradásával, a földi halandók által is érzékelhetően emelkedett a mennybe.

Végezetül térjünk ki még a „cipó”, vagyis a Szem, a Mag gyűrűként való ábrázolásaira.
A magyar nyelv és a székely-magyar rovásírás útmutatásait figyelembe véve a gyűrű szavunk bizonyos „elemi” állapotban lévő, szabadon áramló dolgok egyben tartását biztosító „eszköz”, más megközelítésben az Egység szimbóluma.

A Pálosok és a Hunyadiak címere:

                                     

Tehát teljes joggal változhatott a magot tartalmazó „cipó” gyűrűvé, például a pálosokkal szoros kapcsolatot ápoló Hunyadiak címerében is.

(folytatom)

2012