Torkán: EM-LÉK

tudod ott olyan a fény
hogy nem fogant de körbe ér
a látó földi szemben
pihen a mag felségesen csendben
mint csodaszép hófehér
feldobott labda az istennek magja
tenmagában hordja
a mindenség öröklött titkait
igézvén körbe ragyogja
az an birodalma szomjazó földjeit
alant izró fodrok bálja
epekedve várja ízének könnyeit
hogy életre keljen
orcája másában fürödni merjen 
a mozduló akarat
aranytenger legyen egy pillanat alatt
a szerelmetes anya
küldi és befogadja kóborló fiait
ki szelíden megbocsátja
ha óvó karjából körtáncot járva
messzire mennek
mint spirálködbe szédült tékozló gyermek
a közbülső világba
nyugalmat nyernek s anna-vá lesznek
hol fény és árnyék nem válik el
hol oroszlán és bárány együtt legel
ott énekel a holló
hozsannát sziszeg a kígyó az életfa körül
hogy üdvözül ki lát
ki bátran ízleli az gyümölcsnek húsát
s alászálla az anna-ágba
a szemekre tört gyötrelmes világba
melyben sír és nevet
felnevel számos gyermeket
szeret és temet
féli az életet hisz oly nagyot vétkezett
de nem szűnik keresni
az éden ízét mindennemű másban
és halált evék
majd eljön a vég, a megtöretés
anyjára száll a por
véle hull a két lator… s kiszabadul a lélek