a virágnak virága

 

nézek ki az ablakon
vajon te vagy ki fényévek csillagbokraiba bújva
elrejtőzöl újra meg újra a párátlan tekintetem elől

 

nem adom fel
szemem a mindenség setét kútjára tapad
már-már látni vélem hajnalba fürdő magzatarcodat

 

de hiába minden
csak továbbfolyó üveggolyóba gyűrt illúzió
a részekre csúszó dimenziókban fellelni önmagam

 

nem osztozom
hátamat mélységeknek vetve fordulok
míg alant az ok kígyója halad a pucér talpaim alatt

magamban vagyok
porba szállván testetlenül emelkedem
hirtelen a sok-sok dolog egy szerbe fűzve felragyog

 

kicsik és nagyok
egybeforrva újragyúlva körökön-örökkébe nőtt
óh uram én térdet hajtok rezgőszirmú virágod előtt

(2016)