Nazca mesék 2

 

A Nazca vonalak és ábrák korábbi vizsgálatával felmerült annak a lehetősége, hogy a „virakocsák” a túlélésük érdekében hüllő és emlős fajokba is ültethették az értelmes élet magját, az Isteni Magot. Egészen pontosan, nagy valószínűséggel a hüllőből emlőssé válás „evolúciós” folyamatát segíthették elő. 

Nos, nem szeretnék a manapság divatos, az emberiséget újonnan megosztó elméletekhez csatlakozni (lásd, David Icke), de annyi azért bizonyosnak látszik, hogy az agresszivitásért, a mértéktelen dominanciáért felelős hüllőagy nem véletlenül található meg minden emberben. 
Miáltal, közel sem elképzelhetetlen, a négy ujjúból, öt ujjúvá váló „kiscsibe” ábrája pontosan erre az átalakulásra, a hüllőagyat ellensúlyozó, kontrolláló másik két agyrész kialakulására emlékeztet.
Avagy, nyilván lehetnek genetikai okai* a hüllőagy túlzott dominanciájának, de éppen az a feladatunk, hogy emberből Emberré váljunk, megváltoztassuk, átírjuk a fejlődésünket gátló ősrégi kódokat.
*akár népekre, népkarakterekre is vonatkoztatván.

De térjünk vissza a „szakterületünkhöz”, a rovásjeleink által rekonstruált „Ősmag” (Ősatya) szimbólumához. 

Miért is annyira fontos nekünk ez a jelkép?
Tulajdonképpen azért, mert magába foglalja a teremtés teljes folyamatát… 

Amint azt már tudjuk, az „Ősmag” ábrája az SZ (kék színnel jel.), a szár által megtöretett Us (sárga színnel jel.), őssugárzó, az abból nyíló, „lent, mint fent” S (zöld színekkel jel.), sugárzás, a sugárzások kialakította B, azaz belső lélek jeleiből áll össze.

 

Majd így néz ki az Ősanyagba hulló Mag „színeváltozása”, a tér nyílása, vagyis a kettős természetű Anyag kikristályosodása, a D, a du (a szár és a rá merőleges anyagi tengely), összességében a tudó, a teremtő Igazisten, a Mindenségisten szimbóluma:

Az Ősmag és az Igazisten jelvénye egyaránt megtalálható a világ ismert és az eddig még be nem azonosított ősi kultúráiban. Előfordul az indus-völgyi, a dél-amerikai, a megalitikus, az egyiptomi civilizációknál, de jelentős szerepet játszott a sumér Dingir- (még a képírásos változatánál is), Innana-, vagy Istár-csillag kialakulásánál is.
(Mivel ezt a nagy erővel bíró szimbólumot az egyház - az Esthajnalcsillag, Lucifer (fényhozó) és a sátán jól kifundált kapcsolata folytán - egy az egyben nem vehette át, I. Konstantinnal „látatta” meg a felkelő Napban. – lásd a Konstantin-kereszt történetét.) 
Igaz, egyelőre nem leltünk rá erre a nagyon fontos összekötő kapocsra, az Ősmagra, de ne búsuljunk, hiszen a Nazca rajzoktól alig ötven kilométernyire található a palpai régió, ahol – ha lehet mondani – még rejtélyesebb kincsekre bukkanhatunk. 
Első látásra két fura, és meglehetősen hasonló alakra lehetünk figyelmesek.
(Általánosságban elfogadott elnevezésük az „ejtőernyős”, illetve az „utazó”) 

Tartásuk, „fejfedőjük” olyan hatást kelt, mintha éppen most ereszkednének le az égből. Ezt a feltételezést támasztja alá a bal oldali lény fölött elhelyezett villám-, vagy nyílköteg is.
Viszont, ez az apróság (villám-, nyílköteg, azaz virgács) megint csak további képzettársításokra ösztönöz, jelesül a sokat emlegetett „virakocsák”, illetve a dél-amerikai főisten Viracocha irányába.
Maradván ennél a koncepciónál, járjunk utána, vajon mit kereshetnek itt ezek az istenek?


A jobb oldali, égből pottyant figura mellett két szintén isteni „frizurát” viselő lény („apa”, „anya”?), illetőleg, közöttük egy meglehetősen alaktalan valami lett elhelyezve, amely utóbbi inkább egy sugárzó, égő dolog, mintsem az elfogadott „termékenységi szimbólum” benyomását kelti. 
A bal oldali csoportot már joggal hívhatjuk családnak, hiszen a hosszú, lelógó hajfürtök* bizonyára embereket, jobban mondva anyát és gyermekeket jelenítenek meg.
*érdekes lenne komolyan utánajárni, miért tér el az emberi haj szerkezete más testszőrzetekétől, s vajon miért van az evolúciós elvekkel teljesen ellentétes vitalitása. 

Csupán a sugárzó fejkoronájú, nagy szemű „apa” lóg ki a sorból, ami pediglen annak a következménye lehet, hogy az isteni szülők által létrehozott égő, sugárzó „dolog”, vagy inkább Isteni Mag testet öltéséről van szó. 
Bizonyságként nézzük meg az érintett figurákat. 
Istenek és az istenek „gyümölcse”, a Mag:

  

A „gyümölcs” megtestesülése és az „ember”-asszony:

  

Végül pedig a „gyerekek”: 

  

Ám, ha már mindenféle magról, azok megtestesüléséről beszélünk, érdemes visszatérnünk egy korábbi, a megalitikus korban tett „utazás” megállapítására, miszerint eleink a sugárzó Magot spirálként, míg a sugárzásának eredményét, tükröződését, a tér, az anya, az anyag kialakulását hullámvonallal, négyszögekkel, háromszögekkel szemléltették. 
(Lásd, a Nazca területen lévő oszlopról kúszó kígyó ábráját)
Erre szolgál példaként egy gavrinisi és egy kevermesi (!!!) lelet:

  

De nem szólhat másról a „napórának” nevezett palpai alkotás sem: 

 

Most pedig folytassuk vizsgálódásainkat újra a földet érés helyszínén, Palpa környékén, ahol az égi és földi család kiegészült az immár szokásosnak nevezhető madárábrázolásokkal. 

 

Bár ezek a madarak mégsem annyira szokásosak, hiszen a felső madár feje helyén egy nagy háromszög, egészen pontosan egy befejezetlen háromszög* található.
*ne ringassuk magunkat abban a tévhitben, hogy ez valamiféle figyelmetlenségből, hibából adódhatott volna.
Miáltal - az alkalmazott szimbólumrendszert követvén - méltán gondolhatunk a teljes háromszög, mint evilági anyag alapjának, azaz a forma és tömeg nélküli „ősanyagnak”* megjelenítésére, melynek „égi” eredetét madár szárnyakkal próbálták érzékeltetni.
*bizonyos „magvas” elméletek szerint létezik az „égi” természetű (tömeg és forma nélküli) ősanyag, az An, melynek „alsóbb” változata a már némi tömeggel és formával rendelkező, kettős természetű köztes „anyag”, az AnnA, illetve ennek AnnA-ága, agg-AnnA-ja, az immár határozott formával bíró, sűrű evilági anyag.
A középső kolibri egyértelműen kolibri, pontosabban az a kolibri, ami köztudottan beporozza, megtermékenyíti a világokat…, illetve a virágokat.
A legalsó ábrát viszont sok mindennek nevezhetnénk, nemcsak pelikánnak. Már azon oknál fogva is, mivel a meglehetősen stilizált madár csőréből valami lóg (ui. közel sem a csőr alatti zacskót ábrázolták), és éppen egy szabályos piramis felett repül.

 

Netalán, nem annak a bizonyos „csúcskőnek” elhelyezését örökítették meg a valamikori alkotók?
Természetesen a „csúcskő” elhelyezéséről, illetve a fentebb tárgyalt, nyitott háromszög „befejezéséről”, másként szólván a Teremtésről szól a történet.
Amely „aktusról” a későbbiek folyamán a piramisra, obeliszkre vissza-visszaszálló „Főnix-el”, a Világfák lelkeket (magokat, szemeket) hozó-vivő madarával, az Isteni Sólyommal, annak Szemével tudósítottak eleink. 
(Egyébiránt innen a gólya hozta „baba” archaikus emlékképe is.)

Magyarán, a sumér, egyiptomi és a dél-amerikai kultúra közös tőről fakad. Ezt a közös tövet, ha úgy tetszik, magot pedig nem másoknak, mint az emberiséget „kifejlesztő” nagyon távoli múltban itt élő isteni lényeknek, isteni őseinknek köszönhetjük. 
Mindez nem mindenki számára jelentett titkot, hiszen egyes körökben mindig is tudtak róla. Igen, tudtak róla, csak nem hozták nyilvánosságra. Inkább a „ne okozzunk káoszt” álszent jelszava mögé bújván eltitkolták az igazságot.
Kik lehetnek ezek az emberek? – kérdezhetnénk joggal.
Ők azok, akik a „kezdetektől” fogva gyermekként, szolgasorba kívánták, kívánják tartani a fénytermészettel született embert, az egész emberiséget, ők a „nézz, s ne láss” program nagy történelemhamisító „illuminátorai”. 
De, hogy mindenki számára egyértelmű legyen a kilétük; ők azok, akik a templomok timpanonjaiban, vagy a piramisok csúcsain sugárzó magot, szemet „mindent látó szemmé”, míg az Isteni Mag átadását „ördögivé”, „eredendő bűnné” hamisították.   
(Ugye milyen jól jön a magyar nyelv szem-mag megfeleltetése?)

Ennyit a jómadarakról, most már ideje rátérni a madarak hozta magra.

 

És valóban, van még egy-két apróság az „utazó”, a kolibri és a pelikán határolta háromszögben…

 

Az elsőben mindjárt az Ősmag jelére ismerhetünk, melynél a SZár , Isten akarata (függ. tengely) megtöri a Magot (belső kör), miáltal az sugározván (45 fokos vonalak és külső körök) kifeszíti az anyag születésének színterét (a második ábra vízszintes tengelye). 

   

A mellette lévő, másik palpai ábra („csillag”, „mandala”) tulajdonképpen mindennek a folytatását, az anyag-, a világ-, a világok születését illusztrálja.
(A szerkesztett változatok Gilbert de Jong vázlatai alapján készültek)  

  

 

Ennek a folyamatnak első lépéseit képezte le a rovásjelekkel* korábban kialakított „teremtésábra” is, melybe gyakorlatilag minden rovásbetűnk beleilleszthető.

 

Jó-jó, de mit üzenhetnek nekünk ezek az ősidőkben alkotott ábrák? 
Természetesen a világ lehető leglényegesebb dolgát, a „kik vagyunk”, „honnan jöttünk” és a „hová tartunk” kérdésekre adandó választ. 
Ugyanis, valóban Isten gyermekei vagyunk. Igaz, nem az orcájának hasonlatosságára, de Magjának azonosságára teremtettünk…
Ahogyan az Isteni Magból* világok nyílnak, és beérvén vissza is hullnak, azonképpen a mi Isteni Magunkban is benne foglaltatik a Mindenségisten; a gyökér, a törzs, a lombkorona, az Életfa minden édes gyümölcse, és magja.
*nevezhetjük ezt a Mindenség közepén lévő, az információk teljességét sugárzó Intelligenciaközpontot Világok Szívének, vagy akár a Világok Szívében székelő Szent Magnak, Szemnek is. 

Minek okán az lenne a dolgunk, hogy emberből Emberré váljunk, avagy a rendelkezésünkre bocsátott teret kitöltvén, mintegy kiterebélyesedvén elérjük az egységtudatot, Eggyé, Egésszé váljunk a Mindenséggel.
Erről az Egységről „mesél” a kései avarnak, vagy korai magyarnak tartott, úgynevezett mártélyi szíjvereten a növényi és állati motívumokkal átszőtt, az Isteni Szemet, Magot kézében tartó Emberünk is.

 

Az Istenhez történő visszatérésünk érdekében pedig le kell fejtenünk a magunkról az évezredek porát, majd locsolni vérrel, fénnyel, s ápolni a földet és a belőle hajtó fát.
Amíg ezt a „programot” nem vagyunk képesek végrehajtani – márpedig nagyon messze vagyunk tőle -, újra és újra vissza kell térnünk a magegységbe, melynek fényével feltöltekezvén megint csak a földbe, az anyagi megosztottságba, és a manipulátoraink törvényei közé vettetünk.

Zárszóként sok mindent lehetne még a leírtakhoz fűzni. Beszélhetnénk a Mag által nemzett nemzet, a Magtól eredők küldetéséről, idézhetnénk a különböző tekintélyek idevágó bölcsességeiből…

De nem kérek Tőled mást, minthogy ne higgy el semmit!

A szemeddel nézz, s a szíveddel láss!