Magyarság

„Mikor gyüttök már bé…?”, kérdezte hajdanán Manci néni, és tata is suttogva beszélt…, kinek bajszát addig rángatta a rendőr, míg ki nem véste a homlokfából a Szentkoronát.
2017. aug. 18.

A vérszerzödés nézőpontunk szerint nem más, mint a vérben jelenlévő Mag átadásának szent rítusa. Ennek segítségével fogadták test-vérré, így tették mag-arrá, magtól eredővé őseink a hozzájuk csatlakozó törzseket, népeket.
2017. jan. 16.

Minek okán inkább maradjunk a „virakocsáknál”, s a hátrahagyott üzeneteiknél. Pontosabban a NEKÜNK hátrahagyott üzeneteknél.
Végtére is kik tudhatták volna jobban, hogy az általuk istápolt ember előbb, vagy utóbb felemelkedik a földről?
2016. dec. 17.

Ugyanis, a legmagasabb szintű beavatás a mester, a tanító evilági létének bevégeztetésével felszabaduló egyéni magsugárzásának átvételében nyilvánult meg.
(Lásd, az apostolok pünkösdi „Szentlélekkel” történő feltöltekezését.)
2016. okt. 21.

„Á, hogy a ti istenetek mennyire hasonlít Jupiterre!” – „Igen Jézus megegyezik a ti Izsátokkal, a Szentlélek az Ízzel, az Atya pedig Tennel!”
2016. okt. 14.