Megszületett…

Rongyos, csüngő vállú felhők alatt,
Isten hamvas talpára is sár ragad.
Kétrét a derék, de még több kellene,
Immár magunknál matat a nehézség szelleme.

Nem kell az Ige, már nem kelendő,
Hatalmas kérődző bendő a jövendő.
Még a most sincs, ami csak úgy múlna,
A percenésekre terült a sárkánynak súlya.

Nagy üstben fő, párlódik a világ,
Galacsintérbe az ősféreg foga rág.
Az álmok, a vágyak, a puszta lét,
Dagonya, és nyögdécselős anyagcserék.

A gyönyör kéj, őrlemény a költemény,
Műfény béklyókba tekereg az erény.
Csillogó kincsek közt gázolunk térdig,
Ám az agyag mélyén az arany nem fénylik.

Hála helyett új ima az akarom,
Feslett lelkekkel ágyaz be a hatalom.
S ahogyan már oly sokszor vót, régi mód,
Vasat vasra verve menetelnek a légiók.

A szívnek sóhaját senki sem hallja meg,
Egymást koronázzák a faragott istenek.
Káosz, festett cserepek repülnek szerteszét.
Nagyot sikoltva fordul át a Bálkerék.

Amikor már minden kötél szakad,
A sűrűség földbe zúzza az szárnyakat.
Valami megcsillan a pártos prés alatt,
S a világ hamvvedrében zsarátnok fakad.

Aprócska fénymag, egy cingárka remény,
Újra kél a fény a mélységek peremén.
Gyertyaláng serdül a sötétségben itt,
S valahol messze… kisdedcsillag születik.

(2012)